RÓLUNK

Amikor egy anya és apa első gyermekét várja, a lakást és a családot bejárja az izgalom, a várakozás és a babaillat. Nem tudjuk mi vár ránk, majd megszületik a várva várt kisbaba és minden megváltozik. Első gyermekünk érkezésével a mi életünk is teljesen megváltozott. A fontossági sorrend legelejére ő került és az, hogy a szeretetünkön kívül a legjobb dolgokat tudjuk neki megadni. Egy kisbabának, kisgyermeknek is vannak igényei és fontos a fejlődésében, hogy ehhez mi megadjuk a maximális segítséget.

A kislányunk érkezése után éjszakába nyúlóan kerestem és kutattam a számára legminőségibb dolgokat. Így “fertőztem” meg ezzel szép lassan az Apukát is… 🙂
Azon kaptam magam, hogy Apából egy igazi szakértő lett színekben, anyagokban, könyvekben, játékokban.

Amikor kiderült, hogy érkezik a második kisbabánk máris egy harmadik “megszületéséről” álmodoztam… De jó lenne ha minden imádott márkánk, amit szeretnék a gyermekeimnek megadni egy helyen elérhető válnának itthon is.

Szép lassan a babavárással Apa is egyre jobban elmélyedt a babavilágban és a kisfiúnk megszületésével egyidőben létrehoztuk, amiről addig csak álmodtam… a MiniStudiot.

Immár közel 20 márka és több ezer termék közül lehet válogatni a legkisebbektől a nagyobb gyermekekig. A termékek növekedésével egyre nagyobb lett a Ti igényetek arra, hogy személyesen is megnézzétek, felpróbáljátok, kipróbáljátok a termékeinket. Ezért úgy döntöttünk, hogy megnyitjuk első üzletünket játszósarokkal az otthonunkhoz közel, ahová várunk mindenkit nagyon sok szeretettel.

Örökké hálásak leszünk a gyermekeinknek, akik nélkül ez az egész sosem jött volna létre! Köszönjük Nekik, hogy általuk egy kerek egésszé válhattunk a kis családi boltunkkal együtt! 🙂

Ez az oldal cookie-kat használ. Az “Elfogadom” gomb megnyomásával hozzájárulását adja a cookie-k használatához. Részletek

A cookiek által kezelt adatok.

Az adatkezelés időtartama
Az adott cookie adattárolási idötartama, bővebb információ elérhető itt: Google általános cookie tájékoztató: https://www.google.com/policies/technologies/types/
Google Analitycs tájékoztató: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/analyticsjs/cookie-usage?hl=hu
Facebook tájékoztató: https://www.facebook.com/ads/preferences/?entry_product=ad_settings_screen

Az adatkezelés jogalapja
Az Ön önkéntes hozzájárulása, amit a honlap használatával ad meg Adatkezelő számára [Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pont szerinti adatkezelés].

További információk az adatkezelésről

Bezárás